A forduló mérkőzése az Orchidea Hotel megye II-ban

Nagy várakozás előzte meg a vasárnapi Máriakálnok SE - Hédervár KSE bajnoki mérkőzést, hiszen 2 feljutásért küzdő csapat mérkőzésére került sor. A Hédervár célja az volt, hogy pontokat raboljon, ezzel még kiélezettebb tegye kettejük küzdelmét, míg a Máriakálnok növelni szerette volna eddigi előnyét. Azzal már több alkalommal foglalkoztunk, hogy a csoport 1-3. helyezett csapatai között mennyire szoros a verseny a feljutásért. A mérkőzésre kilátogatott a Hegyeshalom SC csapata is, hogy élőben izgulhassák végig, hogy alakul a mérkőzés vége.
MÁRIAKÁLNOK SE - HÉDERVÁR KSE 1 - 2 (1 - 1)
jv: Mészáros Norbert (asszisztensek: Tolnay Annamária, Kovács Gábor)
Máriakálnok SE - Berényi Szabolcs - Tasnádi Roland, Frikton Marcell, Antalkovics Dániel, Horváth Attila, Juhász Péter, Bendes Attila, Farkas Krisztián, ifj.Király Tamás, Kovács Krisztián, Horváth Rajmond. edző: Horváth Zsolt
Hédervár KSE - Pintér Ádám - Kiss Ádám (Schweiger Erik), Angyal Ernő (Dániel Péter), Szabó Szilárd, Hécz Péter, Szédelyi Richárd (Fléner Szilárd), Nagy Csaba, Jász Dominik, Fekete Máté, Ács Márió (Zsebedics Péter), Benczinger Kristóf. edző: Szakáll Bálint.
Gsz: Antalkovics Dániel ill Jász Dominik (2)
A 6. percben: Jász Dominik fejelt közelről a kapuba (0 - 1)
A 27. percben: büntetőhöz jutott a Máriakálnok csapata, Antalkovics Dániel pedig nem hibázott. (1 - 1)
A 81. percben aztán a Hédervár is büntetőhöz jutott. A pálya széléről nem tűnt büntetőnek, de el kell fogadni a játékvezető ítéletét. A labda mögé ismét Jász Dominik állt, aki könyörtelenül vágta a labdát a léc alá. (1 - 2).
Horváth Zsolt, a Máriakálnok SE vezetőedzője következőképpen értékelte a látottakat:
A hosszú téli szünet után már vártuk a bajnoki rajtot. Mindjárt egy szomszédvári rangadóval kezdtünk a Hédervár csapatát fogadtuk. Sajnos a mérkőzés nem kezdődött jól a számunkra komoly egyéni hiba után már az ötödik percben vezetést szerzett a Hédervár. Ezt kihasználva az első 25-30percben ránk erőltették az akaratukat. Ebben az időszakban is inkább a pontrúgásaik voltak a kapura veszélyesek. Az első félidő 27.percében büntetőből egyenlítettünk ezután már kiegyenlített játékot hozott az utolsó 15perc. Félidőbe rendeztük sorainkat de mi is inkább pontrúgásból tudtunk veszélyt teremteni a Hédervár kapujára. A 82.percben már szinte mindenki elkönyvelte a döntetlent,de sajnos ekkor a jv./Mészáros Norbert/ tévesen büntetőhöz juttatta a Hédervár csapatát melyet Jász Dominik könyörtelenül kihasznált! Így egy döntetlen szagú mérkőzésen a jv. óriási hibájának köszönhetően a Hédervár nyerte a rangadót
Danyi Péter a Hédervár KSE technikai vezetője:
Első sorban gratulálok a csapatnak a győzelemhez, de ez akkor fog érni valamit, ha a következő fordulóban legyőzzük a Hegyeshalom csapatát is!
Nehéz mérkőzésre számítottunk mivel nekünk nem csak a Máriakálnok csapatát kellett legyőznünk, hanem a pályát is, mert az egész felkészülést műfüvön végeztük.
Számunkra jól alakult a mérkőzés, mindjárt az elején gólt tudtunk szerezni, és utána meg voltak a lehetőségeink, de azokat nem tudtuk kihasználni és így szorosabbá tettük a mérkőzést!
Mérkőzés alapján megérdemelt Hédervári győzelem.Hajrá Hédervár!
A mérkőzés képei az alábbi linkekre kattintva tekinthetőek meg:
1. félidő:
https://www.facebook.com/pg/gzsphoto/photos/?tab=album&album_id=2309089029350064
2. félidő:
https://www.facebook.com/pg/gzsphoto/photos/?tab=album&album_id=2309217049337262